Általában büszkén vallom, hogy engem nem kaptok rajta semmin. Úgy élek, ahogy hirdetem. nem eszem csokit, chipset, lisztet, krumplit, félkész, vagy készételeket, ízfokozót, kínai kaját 😉 Régóta nem dohányzom, alkoholt sem iszom.

Van azonban valami, amit nem tudok elengedni. Valami, ami talán rosszabb, mintha másban bűnöznék:

Én, aki megszállottan vallom, hogy készítsünk mindent házilag, szóval én vagyok az, aki szinte nem iszik vizet. Nem ivott, reményeim szerint legalábbis indokolt lesz a múlt idő. Sokadszor fogadom meg, hogy lejövök a szerről, mindig elbuktam.

Mentségemre azt szoktam felhozni, hogy a 80-as években szörpöt ittunk szódával. És bár a gyerekeimet vízre szoktattam, magam ebben nem mutatok jó példát. Literszámra iszom a mesterséges édesítővel agyonnyomorított, fura színű löttyöket. A light kólát elhagyom ideig-óráig, legalább a koffein bevitel mérséklődik, de megiszom minden azonosíthatatlan mosogatólét, ha szavatolt a cukormentessége. Tudjuk, mit okoz az aszpartam, tisztában vagyok vele én is. Addikció, belátom. Most megint ásványvíz van nálam, felbátorodottam állok elétek, segítséget kérve!

Kedves Ti! Ne engedjetek ilyeneket bevinni a szervezetembe, nem felnőtt dolog rossz döntést hozni, és mellemet verve hirdetni, hogy ennyi belefér. ez éppen nem fér bele, ilyen mennyiségben pláne, ahogy én iszom. Szóval segítsetek, ha elgyengülnék
Mert szokás ez is, rossz, amin változtatni lehet, és kell is. Én változtatok rajta, ígérem, sokadjára, de megteszem.
Velem tartasz? Segítesz? Változtatsz te is? Mi az, ami Neked nehéz? Küzdjünk meg együtt a rossz szokásainkkal. Együtt könnyebb, ebben biztos vagyok.

Úton útfélen olvashatjuk, hogy minden szokás elhagyásához három hét kell. 21 nap. Állítólag ennyi idő alatt átáll az agy, és a friss lesz a megszokott, a régi pedig a szokatlan.

„A szokások, sok ismétlés által automatizálódott cselekvések, melyek valamilyen szükséglet kielégítésére alakulnak ki. A cselekvések rendszeres gyakorlásának hatására a tudatos cselekvés tudattalan készséggé alakul, ezáltal az egyén gépiesen, külön tudati ellenőrzés nélkül képes végrehajtani a cselekvést. A szokások tehát azok az automatikussá váló cselekvések, melyekről korábban tudatos döntés született és amelyek a tudat kontrollja nélküli cselekvésekké alakultak át. A szokások rendszere meghatározza a személyiséget. A szokások segíthetik vagy gátolhatják az egyén fejlődését, attól függően, hogy azok milyen irányban befolyásolják az élet minőségét.” (forrás: Wikipédia)

Az utolsó két mondat igazán sokatmondó. De mit is tehetünk annak érdekében, hogy ne rossz szokásaink határozzanak meg minket?

Véleményem szerint a legfontosabb a valódi elhatározás. Olyan, aminek tudjuk az okát, észszerű, tényeken alapuló érveink vannak ellene. Ne azért szokjunk le valamiről, mert átmenetileg szükségét látjuk, de alig várjuk, hogy visszatérjünk hozzá. Ne is a szomszéd, a barát, vagy éppen a párunk miatt. Saját megingathatatlan hitünk vezessen a leszokáshoz, mert ez az egyetlen út, hogy biztosan ne csábuljunk el.

Mondok egy példát:
Kamaszkoromtól dohányoztam. Akkoriban még divat volt, mi is a Barbakánnál gyakoroltuk, hogyan kell letüdőzni a cigit. Annyira fiatalon, hogy az ma már szégyellnivaló. Mentségemre szóljon, hogy értelmiségi szüleim generációja kizárólag dohányfüstben tudott világot megváltani, hát hoztuk ezt a szép szokást. Ma nagyjából elvinné a gyámügy a gyerekeimet, ha úgy és annyit dohányoznék mellettük, mint ők tették. Bátran elmondom, hogy nagyon szerettem cigarettázni.

Miért nem dohányzom ma már? Miért tartom ostobaságnak mégis? Egészen egyszerű: Egy napon rájöttem, hogy a cigi drága, büdös, hihetetlenül egészségtelen (tehát az én szakmámban duplán szörnyűség), és rendkívül nagy befolyással bírhat az életemre, ha hagyom. Ezért nem dohányzom. Egy darabig almát rágtam helyette.
Néha elkap a nosztalgia egy-egy füstös helyen, de már nem döntök másképpen. Hiszen a szokás egy döntés eredménye.

Vannak szokások, amelyeket szüleink még gyerekkorunkban alakítottak ki bennünk. Itt nem árt megvizsgálni, jó hatással volt-e, van-e vajon a mi életünkre, érdemes-e tényleg továbbadni a következő generációnak. És vannak olyanok, amiket kitartó munkával mi határozunk meg magunknak. Egy kis idő- és energiabefektetéssel egy káros szokás helyét átveheti egy jobb.
Például elkezdhetünk elég vizet inni úgy, hogy állandó eszegetés helyett tudatosítjuk magunkban, hogy ez nem is éhség, hanem szomjúság (általában tényleg az). Egy napon észrevesszük, hogy sokkal gyakrabban vagyunk szomjasak, és már nem kell aggódni a megfelelő folyadékpótlás miatt. Ez tényleg ilyen egyszerű.
Vagy kóstolhatunk változatosan elkészített zöldségeket a krumpli helyett, talán a végén még ízleni is fog, ki tudja?
Vagy elmehetünk együtt túrázni hétvégén, esetleg beiktathatunk közös programnak egy kis falmászást, úszást, pecázást, biciklizést. Hiszen egy szokás az is, ahogy a pihenő időnket eltöltjük. Szokásaink rabjai vagyunk. Mi lenne, ha ezeket most már mi határoznánk meg? Mi a legrosszabb, ami történhet akkor, ha adunk egy esélyt új dolgoknak?

Ha Neked is van egy történeted arról, hogyan szabadultál meg egy rossz szokásodtól, vagy hogyan alakítottál ki újat, ami a javadra válik, kérlek írd meg nekem! Ha segítséget szeretnél, akkor is keress bátran!

Tweet